
Japán több mint 5 milliárd dollárt fektet be a világ chiphiányának megoldására
A világ legnagyobb chipgyártó országa komoly gondolkodásba kezdett a megfelelő megoldáson.
Japán 5,2 milliárd dollárt (nagyjából 600 milliárd jent) ajánlott fel a félvezetőgyártók támogatására, hogy segítsen megoldani a világban tapasztalható chiphiányt.
Bár a pénz több chipgyártó között oszlik meg, a Nikkei keddi első jelentése szerint a legjelentősebb közülük a világ legnagyobbja, a Taiwan Semiconductor Manufacturing Co (TSMC).
A TSMC azt is közölte, hogy a Sony Group Corp. vállalattal közösen 7 milliárd dollárért új chipgyárat építene Japánban. A japán kormány érthető módon elégedett volt. A fennmaradó 200 milliárd jen költségű új japán beruházás több más gyár előkészítésével kapcsolatban áll, és több új projektre is irányul, köztük az amerikai Micron Technology Inc. memóriachip-gyártó és a japán Kioxia Holdings által fejlesztés alatt álló gyárra – áll a jelentésben. Japán az 1980-as évek óta a világ legnagyobb chipgyártója. Azóta azonban a nemzet nehéz harcot vívott azért, hogy megőrizze versenyelőnyét az egyre zsúfoltabbá váló iparágban, és az elmúlt három évtizedben folyamatos visszaesés volt tapasztalható, mivel a gazdasági riválisok, például a tajvani székhelyű gyártók folyamatosan csökkentették a lemaradásukat ezen a téren.
A globális félvezető-hiány évek óta tart
Nem is jöhetett volna alkalmasabb időpontban. A chiphiány nagyjából akkor vált nyilvánvalóvá, amikor a COVID-19 koronavírus okozta válság az Egyesült Államokban megjelent. Ez az időzítés azért volt szörnyű, mivel világszerte emberek milliárdjainak kellett hónapokig vagy évekig tartó zárlatokkal szembenézne, a külvilággal való kapcsolattartás egyetlen járható útját pedig a számítógépek, laptopok, mobiltelefonok, televíziók és játékkonzolok jelentették. Azok, akik elég szerencsések voltak és otthonról dolgozhattak, a félvezetőkön alapuló gépek és a számítógépes chipek által biztosított napi működéstől függtek (és függnek még ma is).
Míg a legnagyobb számítógépes chipgyártó a TSMC, addig a félvezető chipek legnagyobb vásárlója az Apple Inc., a második helyen pedig a Samsung áll. Figyelemre méltó, hogy a Samsung a TSMC után a második legnagyobb gyártó volt az eladásokat tekintve. Mivel a Samsung a számítógépes chipipar keresleti és kínálati oldalát egyaránt elfoglalja, sokan azt gondolnák, hogy sebezhetetlen a hiányt illetően. 2020 márciusában a Samsung közölte, hogy fontolgatja a Galaxy Note sorozat legújabb tagjának kihagyását arra az évre. Az ok? “[A] chipek kereslete és kínálata között komoly egyensúlyhiány van az informatikai szektorban világszerte” – mondta a BBC riportjában Koh Dong-jin CEO és társ-vezérigazgató. A Samsung még mindig nem adta ki az új terméket, és szakértők szerint erre legkorábban 2022-ben kerülhet sor. Mivel Japán hatalmas gazdasági befolyását kihasználva a világ néhány legerősebb chipgyártóját látja el, a számítógépes chipekkel működő gépek – köztük játékplatformok, mobiltelefonok, okosórák, laptopok, sőt, még a Ford közel 70 ezer, raktáron várakozó, chip nélküli járműve – globális hiánya is végérvényesen a végső fázisba léphet. Bár arra nem számíthatunk, hogy az ünnepekig a világ visszatér a normális kerékvágásba, az biztos, hogy a jövő év vége már egészen másképp alakulhat mindannyiunk számára, méghozzá a lehető legjobban.