A Vivotek számára 2016 első fele a portfólió teljes megújításáról szól, melyet több technikai szempont is indokol. Egyfelől a nagyobb gyártók között elsőként kezdik el forgalmazni saját fejlesztésű H.265 kódolással bíró IP kameráikat illetve hálózati rögzítőiket. Ezzel párhuzamosan a kamerákban lévő hardverek gyártásáért felelős leányvállalatuk a Vatics új architektúrával rendelkező chipkészletet fejleszt, így több korábbi modell is frissítésre kerül. Mindezek mellett nem elhanyagolható trend a miniatürizálás folyamata: beltérben nagyon sokan kicsi, könnyen elrejthető, esztétikus kialakítású eszközöket szeretnének felszerelni.
Ezt figyelembe véve a Vivotek két új, miniatűr fisheye kamerát dobott a piacra a FE8182illetve a VC8101 típusok személyében. A gyártó már a tavalyi évben is magáénak mondhatta a világ akkori legkisebb 5-MegaPixel felbontású halszem optikás kameráját, hiszen az FE8180is csupán 90mm átmérővel rendelkezett. Erre most sikerült rátenniük egy lapáttal, hiszen az FE8180 kamera álmennyezetbe rejthető kialakítása révén 60mm átmérővel bír, míg a VC8101 pinhole kialakítása miatt csupán egy apró optikát enged láttatni. De nézzük is meg a konkrétumokat a két új típus kapcsán!
A Vivotek FE8182 rendkívül esztétikus kialakítása miatt kifejezetten javasolható irodaházak, bankok vagy üzletek megfigyelésére. A kis kameraház ugyanakkor nagy tudást rejt magában! A mindössze 6 centiméter átmérőjű házban 5-MegaPixel felbontású CMOS szenzor kapott helyet, mely 1920x1920pixel felbontású képet tud küldeni, 15frame per másodperc képfrissítés mellett. A kamera H.264 kódolást használ, melyet tovább lehet optimalizálni a Vivotek saját Smart Stream funkciója segítségével. Ezen algoritmus képes több részre osztani a kamera által küldött képet és a képtartomány bizonyos részeit alacsonyabb vagy éppen magasabb részletességgel kezelni. Így optimalizálhatjuk a sávszélességet valamint a felvételi kapacitás igényét. A kamera ezen felül rendelkezik szoftveres WDR funkcióval, illetve 3D-s zajcsökkentéssel van ellátva. A hardveres dewarp funkciónak hála a megjelenített képet képesek több felé bontani, így egyetlen halszem optikás eszközzel több kamera is kiváltható.

A Vivotek VC8101 egy speciális pinhole kialakítású eszköz, mely kétféle képérzékelővel is rendelhető. A CU8161-H jelzésű típus normál 93 fokos látószöggel rendelkezik, míg a CU-8163-H modell 180 fokos, panoráma optikával bír. Kialakításukat tekintve rendkívül praktikusak, hiszen a gyártó ketté választotta a kamera központi egységét a képérzékelőtől, így könnyen szerelhető és rejthető modellről van. Mindkét variáns FullHD felbontással, hardveres WDR-rel, valamint a fent említett Smart Stream funkció továbbfejlesztett verziójával rendelkezik.
A kamerák 2016. áprilisától elérhetőek a gyártó kínálatában. A Vivotek a jövőben továbbra is arra törekszik, hogy minél esztétikusabb, praktikusabb és könnyen felszerelhető kamerákat fejlesszen, miközben a képminőségben nem kell kompromisszumot kötnie.


Hagyj üzenetet
You must be logged in to post a comment.