A 14. kerületi Petrik Lajos Szakgimnáziumot láttuk vendégül április. 22-én, pénteken. A pályaorientációs nap keretein belül a fiatalokat bevezettük az informatika és a biztonságtechnika világába, továbbá megismerhették az áruházunk, a raktár, illetve a szerviz működését.

Cégünk fontosnak tartja azt, hogy az informatikai pályát célzó fiatalok figyelmét minél jobban a szakmára koncentrálja és feltárja előttük a lehetőségeket, amelyek karnyújtásnyira vannak tőlük.
BMSZC Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakgimnáziuminformatika szakjának 10.D osztályát fogadtuk 03.22-én, pályaorientációs nap keretében. Közel harmincöt érdeklődő fiatal szállta meg cégünk oktató termét két kísérő tanár figyelő pillantásai mellett.
Érdeklődéssel hallgatták marketing és HR vezetőnk, Kóczán Zsófia előadását az Alphasonic Kft. mindennapi életéről. Információt kaptak arról, hogy számítástechnikai és biztonságtechnikai területen helyezkedhetnek el nálunk a munkavállalók, milyen képzésekkel, előrelépési lehetőségekkel kecsegtet cégünk a nálunk dolgozók számára. Eddigi elért eredményeinkre büszkén kiemelésre kerül az is, hogy a Magyar Termék Nagydíjat kapott cégünk a korábbi innovációkért.

Az Alphasonic Kft-hez kapcsolódva ügyvezetőnk, Dimitrova Dessislava mesélt a megállapodásról, amely az Allion Labs-zel közösen köttetett 2018 őszén. A mérnöki tesztelés terén méltán híres Allion lenyűgözte a fiatalokat, talán azért is, mert a vállalat olyan termékek tesztelésével foglalkozik, amely az ő korosztályukat jelenleg is foglalkoztatja, mint a Wifi és a Bluetooth kapcsolattal ellátott cikkek. A Taipei központú cég európai terjeszkedése látható ma nálunk, egy tesztelői labor képében. A diákok számára lehetővé tettük, hogy a nyári szünidőben részt vegyenek a projektekben, amelyet kitörő örömmel fogadtak.
Az előadások után talán azt élvezték a legjobban, amikor körülnézhettek a cégünkhöz tartozó áruházban. A home elektronikai részleg kötötte le a figyelmüket, amely témával kapcsolatban az értékesítőnk készséggel állt a rendelkezésükre.

A raktárban és a szervizben vezettük még körbe őket, ahol felfedezhették, hogy az Alphasonic Kft termékpalettáján milyen termékek is szerepelnek. A szervizben pedig a mindennapi összeszereléshez és javításokhoz szükséges eszközöket vették szemügyre, amelyhez segítséget raktárvezető-helyettesünk szolgáltatott.
A körbevezetés végén pedig feltették még felmerülő kérdéseiket és biztosítottuk őket arról, hogy bármikor szívesen látjuk őket képzéseinken, oktatásainkon.

Lépjen be a webáruházba!
Csatlakozz Facebook zártcsoportunkhoz!

Kérje blogértesítőnket!

Ha szeretne kapni értesítést bejegyzéseinkről, vagy híreinkről, kérjük iratkozzon fel!

Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Igazolja, hogy Ön nem robot.