pANDÉMIÁS vÉDELEM
MINDEN vevő SZÁMÍT
Soha nem volt még ilyen fontos, hogy Ön pontosan tudja, hány látogató tartózkodik üzletében.Mert: Az üzletek hosszú idő után újra kinyithattak, ami persze nagyon jó hír. Viszont a kormány ezen a területen egyértelmű feltételeket határozott meg és nemcsak a higiénés szempontok alapján.
MINDIG GYŐZŐDJÖN MEG RÓLA, HÁNYAN TARTÓZKODNAK AZ ÜZLET TERÜLETÉN
Annak érdekében, hogy a kereskedők a szabályozásnak megfelelően mindent ellenőrzésük alatt tarthassanak, az AxxonSoft egy olyan megoldást kínál, amellyel Ön mindig pontosan tudhatja, mennyien tartózkodnak üzletében. A bejáratnál elhelyezett monitor egyértelműen megmutatja, hogy az vásárló beléphet-e a boltba vagy várakoznia kell. Ezenkívül a szoftver már belépés előtt információkat nyújt a sorban állással kapcsolatban. Egy másik lehetőség lehet például a tolóajtó automatikus bezárása, amint a létszám elérte az adott kereskedelmi egységben maximálisan meghatározott limitértéket.
AUTOMATIKUS SZEMÉLYSZÁMLÁLÁS
A bejáratnál található kamerák számolják az embereket, akik belépnek a boltba. A szoftver természetesen kivonja az üzletet elhagyó személyek számát az éppen aktuális létszámból. Számos megoldás kezelhető a szoftverrel. Ez azt jelenti, hogy az üzletek területén korlátozott számban mindig tartózkodhatnak vásárlók.
SORKÉPZŐDÉS
Ha a jelenlegi helyzet miatt korlátozni kell az üzletbe beengedhető személyek számát, akkor feltételezhető, hogy sorok alakulhatnak ki a boltok előtt.Ha többen várakoznak egy üzlet előtt, egy automatikus riasztás értesíti az illetékes személyzetet erről. Ily módon a kereskedők aktív beavatkozással feloldhatják a sorképződést.
AUTOMATIKUS SZEMÉLYSZÁMLÁLÓ MEGOLDÁSOK
EGYEDI MEGOLDÁSOK
Meglévő infrastruktúrával rendelkező üzletek számára.
GONDOZÁSMENTES, TELJESKÖRŰ CSOMAGOK
Könnyen telepíthető több be- és kijárattal rendelkező üzlethelyiségek esetén is.
BEFEKTETÉS A JÖVŐBE – NEM A VÁLSÁGBA.
Az egyéni vevő- és piaci elemzés, az üzleti folyamatok optimalizálása, az ügyfelek elégedettségének és az értékesítések számának növelése – és természetesen a bolti lopások vagy a vandalizmus kivizsgálása – az újonnan telepített vagy a már meglévő rendszert az Axxon Next-tel vagy az Axxon Intellect-tel kombinálva számos értékes előnyt kínál a kereskedők számára.
Nagyobb áttekinthetőség.
Nagyobb létszámú vevőszolgálat.
Kevesebb számú károkozás vagy lopás.
Ez a megoldás ideális üzlettulajdonosoknak és telephelyek vagy egyéb kereskedelmi területek üzemeltetői számára egyaránt.
INTEGRÁCIÓ A PÉNZTÁRI RENDSZEREKHEZ
A POS-adatok élő megjelenítése, és ezzel egyidejű tárolása az archívumban, az egyes pozíciók vagy kulcsszavak megjelenítése a nyugtán – ez csak néhány az Axxon Next funkciói közül cash flow ellenőrzés végrehajtásához. A visszaélések elleni intézkedésekkel például a pénzváltásnál történő csalást vagy az áruházi lopásokat a kereskedők így aktívan képesek megakadályozni.
SORKEZELÉS
Az Axxon Next rögzíti a várakozó vásárlók számát. Ha a szoftver előre meghatározott számú személyt észlel, küld egy úgynevezett “csendes riasztást”, egy egyedi üzenetet, amely egy további pénztár, pult megnyitását vagy más automatikus művelet végrehajtását idézi elő, így csökkentve az vevők várakozási idejét.