
A megszokottnál is nagyobb tárhelyre, gyorsaságra és extrém file méretek kezelésére is szüksége volt a Friday Creative ügynökségnek, melynek hálózati informatikai rendszere az Alphasonic segítségével újult meg.
„Egy grafikai stúdió köztudottan óriási file méretekkel dolgozik egy-egy kreatív anyag elkészítésekor. Legyen szó mozgóképes videóról vagy animációról, és akár egy óriásplakát szerkesztése is nagy teljesítményt, gyors hálózatot és biztos adattárolást követel meg. Még inkább bonyolítja a helyzetet, ha egy adott feladaton több asztali gépről dolgoznak, és az is, ha több ilyen óriás méretű file-t szerkesztenek egy időben. Ehhez biztosított infrastruktúrát az Alphasonic Kft” – osztotta meg egyik legújabb projektjének céljáról Kiril Kirov ügyvezető igazgató, aki ezúttal rendszertervező mérnökként is részt vett a cég nemrégiben sikeresen lezárt projektben. Az Alphasonic volt a hardverek beszállítója is: biztosította a szervereket, rack-szekrényeket, halózati switch-eket, routereket, kábeleket, patch paneleket, fali aljzatokat stb.
A kreatív vállalat új alapokra szerette volna helyezni régi informatikai rendszerét, mely teljesítményében, hálózati sebességében és az adattárhely mértékében is elmaradt az igényektől. Az Alphasonic egy új 100 terrabyte-os adattároló egységgel ellátott NAS-t (Network Attached Storage, azaz hálózatra kapcsolt adattárat) álmodott meg a cégnek. Az egyedi konfigurációt egy saját storage adattároló rendszerrel látták el, amely helyi és internetes hálózatról is elérhető, és biztosítja az óriás méretű file-ok gyors és zavartalan elérését. „Egy ár-érték arányban kedvező, stabil, megbízható, állandó és zökkenőmentes működést biztosító hálózatot terveztünk” – fűzte hozzá az Alphasonic vezetője. Az összeállítás lelke az Open-E JovianDSS storage operációs rendszer (www.open-e.de), amely ZFS alapú, azaz a korlátokat nem ismerő Zettabyte (1021) file rendszer. Ez egy rendkívül hibatűrő, fejlett rendszer, amelynek az elsődleges hivatása az adatok integritásának megőrzése. ZFS alkalmas az önjavításra (self-healing): több helyen tárolja az adatokat, ellenőrzi azok épségét, és hiba észlelése esetén ki is javítja a rendellenességeket. Szükség esetén, a kiépített rendszer képes a file-ok hosszútávú archiválására az adatok védelmére érdekében. Egy biztonságot adó ún. WORM (wright once read many) rendszer is kialakítható, ami biztosítja azt, hogy az egyszer lementett file-t ne lehessen többé módosítani vagy törölni.


A személyes igényekre szabott Supermicro szerver-konfigurációba egy második generációs Intel XEON Scalable 24 magos processzort építettek 256 GB RAM-mal. A hagyományos NAS-rendszereknél szokatlanul nagy erőforrás biztos lábakon álló működést és nagy teljesítményt garantál, nyitva hagyva a lehetőséget a jövőbeli bővítés előtt. Megújult a gépeket ellátó irodai hálózat is: egy komplex, 10 GB-os rendszer épült ki, gyors wifivel, teljes újrakábelezés mellett, mindössze egyetlen hétvége alatt. Egy héttel később üzemelte be a szervereket az Alphasonic több évtizedes partnere, A Rendszergazda Kft. Az átállás zavartalan volt, a migrálás a korábbi rendszer lassúsága miatt néhány napot igénybe vett, ám hétfőn már a megújult, gyors hálózattal és teljesítménnyel rendelkező munkaállomások várták a kollégákat. A végeredmény tehát egy korábbinál 10-szer nagyobb sebességgel működő és 10-szer nagyobb tárkapacitással rendelkező hálózat lett, amellyel a kollégák egymástól függetlenül, a rendszer lelassulása nélkül végezhetik a tervezési feladatokat.


A kiépített rendszert már rögtön az átállást követő első munkanapon birtokába vette a Friday Creative, a kollégák az első perctől kezdve elégedettek az új gyors és megbízható hálózattal.
„A hálózatépítés nagyon precíz munka volt. Az átállás teljesen zökkenőmentesen ment végbe. A rendszer sebessége tökéletesen teljesítette az elképzeléseinket” – számolt be elégedetten Tóth Dénes, Friday Creative Kft. ügyvezető.
Az AlphaSonic az alábbi eszközöket biztosította a projekthez:
Supermicro SuperStorage Server SSG-5029P-E1CTR12L
https://www.supermicro.com/products/system/2U/5029/SSG-5029P-E1CTR12L.cfm
Open-E JovianDSS Storage Operaciós rendszer
https://www.open-e.com/products/jovian-data-storage-software/general-information/
Nikomax hálózati kábelezési rendszer
Mikrotik Network switchek, routerek